„Kurca-Völgye” Egyesület

Szegvári Környezet-, Víz-, és Természetvédelmi Egyesület

Szegvár a „vizek falva”, ahogyan emlegetni szokták. Néhány szegvári, köztük önkormányzati képviselők és gazdák úgy gondolták, hogy sem település lakói, sem a vezetői nem foglalkoznak eleget a természeti értékekkel. Tenni, cselekedni kell, különben a természeti értékek pusztulnak és kihasználatlanok maradnak.

Bemutatkozás

Szegvár a „vizek falva”, ahogyan emlegetni szokták. Néhány szegvári, köztük önkormányzati képviselők és gazdák úgy gondolták, hogy sem település lakói, sem a vezetői nem foglalkoznak eleget a természeti értékekkel. Tenni, cselekedni kell, különben a természeti értékek pusztulnak és kihasználatlanok maradnak.

A települést átszelő Kurca partja rendezetlen volt, sem a település, sem a vízügy nem foglalkozott a rendben tartásával. Persze ehhez még a szorgos helyiek is hozzájárultak azzal, hogy a nádas, bokros, elhanyagolt Kurca partot szemétlerakónak használták. Ezen a helyzeten akartak és tudtak is változtatni az egyesült későbbi alapítói. Elhatározták, hogy összerakják amilyük van, gépeket, egy kis pénzt és legalább a műemléki védettségű, a faluközpontban álló Kastély alatt rendbe teszik a partot, megszűntetik a szúnyog tanyát és kialakítanak egy sétányt.
Elkezdtek dolgozni, anélkül, hogy bárki erre őket kötelezte volna, vagy bárki ehhez pénzt adott volna. A volt polgármester is csak annyival segített, hogy műanyag szalaggal körbe zárta kitisztítani szándékozott területet „Átjárás tilos és életveszélyes” táblát kirakva rá. Ez persze nem állta útját a munkának és azóta már más a polgármester és másképpen néz ki a Kurca part is.

Ez a közös élmény, a közösen elvégzett munka volt az, amely természetszerűen magával hozta, hogy 2005. őszén megalakult a Kurca-Völgye Egyesület 14 taggal.

Azóta a környezetvédelmi tevékenységen túl sok más feladatot is felvállalt az Egyesület. Így működteti a helyi Teleházat, kulturális programokat szervez, a helyi és térségi egyesületeket, alapítványokat segít képzéssel, pályázati tanácsadással, elkezdte kiépíteni saját nemzetközi kapcsolatait. Szóval elindult a munka.

A történet tanulsága annyi, hogy fontosak a táblák, de nem mindig szabad komolyan venni őket…..

 

Az egyesület eddigi legfontosabb támogatói, fontosabb szakmai és társadalmi kapcsolatai:

– Szegvári Településfejlesztési és Mezőgazdasági Bizottság
– Szegvári Vállalkozók kuratóriuma
– Fiatal Gazdák Dél-alföldi Szövetsége
– Szegvári Faluszépítő Egyesület
– Szegvári Horgász Egyesület
– Polgármesteri Hivatal Szegvár
– Szegvár Nagyközségéért Közalapítvány
– Szegváriak Tájékoztatásáért Alapítvány
– Szegvári Vadásztársaság
– Lándortavi Horgászegyesület
– Civil Iroda Alapítvány
– Fiatal Gazdák Dél-alföldi Szövetsége
– Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége
– KVVM „Zöld forrás” pályázat
– ATIKÖVIZIG

Alapszabály

Tisztségviselők

„Kurca-Völgye” Egyesület elnöke: Gémes Gergõ

1999.11.14. Születtem Szentes. A Szegvári Forray Máté Általános Iskola után a Csongrádi Batsányi János Gimnáziumba jártam és érettségiztem. Erdészeti és Vadgazdálkodási Technikusi oklevelet szereztem 2019-ben. Gyermek korom a családi gazadságunkban dolgozom.

2019 októbere óta vagyok a Kurca-Völgye Egyesület elnöke.

„Kurca-Völgye” Egyesület alnöke: ifj. Gémes László

Gémes László
Szentes, 1998.07.03.
6635 Szegvár, Hunyadi utca 64.
TELEFON: +3630/99–20–621 EMAIL: kurcavolgye@gmail.com ISKOLÁK:
Szegvári Forray Máté Általános Iskola. Csongrádi Bársony István Mezőgazdasági Szakkgimnázium,
ahol mezőgazdasági gépszerelő végzettséget szereztem.

MUNKAHELY:
Családi gazdaságunkban dolgozom, a Kurca–Völgye Egyesület alelnökeként az Egyesület tevékenységében aktívan részt veszek.
Folyamatosan segítem a karbantartást a szegvári Kurca–sétányon, melyet az Egyesület által elnyert „Zöld Forrás” pályázat segítségével alakítottunk ki. A környezetvédelem, víz– és vadvédelem, valamint a természetvédelem elkötelezett híve vagyok. Ezen felül Egyesületünk sport– és ifjúsági programokat is szervez melyek lebonyolításában rendszeresen részt vállalok.

„Kurca-Völgye” Egyesület alelnöke: Hajzler Csaba

 

85-ben születtem Szentesen. Szegváron jártam általános iskolába, érettségit a szentesi Horváth Mihály Gimnázium informatika tagozatán szereztem 2003-ban. Idén végeztem a 2F Iskolában ahol nemzetközi webtervező és szoftverüzemeltető szakképesítést kaptam.

Családi gazdaságunkban zöldségfelvásárlással és szántóföldi növénykultúrákkal foglalkozunk közel 100 hektáron.

Mivel a Kurca partján nőttem fel, a szívemhez nőt, ezért is teszek meg minden tőlem telhetőt érte.

2005 novemberében megszületett a Kurca-Völgye Egyesület, aminek később alelnökévé választottak. Szabadidőmben igyekszem szellemi és fizikai munkámmal segíteni az egyesület előrehaladását.

„Kurca-Völgye” Egyesület korábbi tisztségviselõi:

Gémes László korábbi elnök

Mezőgazdasági tevékenységet folytatok, amit még 1994-ben kezdtem egy igen kicsi gazdasággal. Akkoriban a feleségem egyik rokona traktorral végzett szolgáltatást más gazdáknak. Egyszer elvitt magával dolgozni, ami annyira megtetszett, hogy úgy éreztem nekem is kell egy traktor. Ehhez az induláshoz azt hozzá kell tenni, hogy 3 éves koromban szüleimmel Budapestre költöztünk, ott éltünk 14 évig és én vendéglátóipari szakközépiskolába jártam. Igaz, már ott is érdeklődtem az agrárium iránt, mivel kertes házban laktunk nyulakat, galambokat tartottam, amikkel a gyáli piacon kereskedtem.

Ebből volt annak idején a zsebpénzem. 1989-ben jött egy gondolat és mondtam szüleimnek, hogy mi lenne, ha visszaköltöznénk Szegvárra. Nem sokat kellett őket győzködni, így visszaköltöztünk. 1994 októberében vettem meg az első traktoromat egy MTZ 50-est, természetesen hitelből. Ezzel a géppel először másoknak dolgozgattam úgy, hogy a munkaeszközöket kölcsönkaptam. 1995-től kezdtem el saját birtokom kialakítását. Ekkor nagyapám kárpótlási árverésen vett 7 ha földet, amit kibéreltem tőle, édesanyám 0,7 ha földjét pedig ingyen használhattam. Ezeken a földeken főleg gabonát termesztettem, amit saját állatállományom etetésére használtam fel. Szarvasmarhát hizlaltam és körülbelül 25-30 darab sertést tartottam egy évben. Az évek során kb.18 ha-ra növeltem a birtok méretét és vásároltam teheneket tejtermelés céljából. Időközben a gépparkomat bővítettem használt munkaeszközökkel és az MTZ-t is kicseréltem egy Universal típusú traktorra. Ezekben az években a mezőgazdasági szolgáltatás is egyre nagyobb hangsúlyt kapott a gazdaságomban.

Azért, hogy az eredeti szakmámhoz is hű maradjak 1997 augusztusától kibéreltem a Mega Club Sörözőt Szegváron, ahol disco is üzemelt. Ez a párhuzamosság 2001-ig működött. Ez idő alatt több vendéglátó egységet is üzemeltettem, de rájöttem, hogy hosszú távon ez nem az én világom és 2002-től csak a mezőgazdasággal foglalkozom.

Ezalatt megtörténtek az első komolyabb beruházásaim, ami egy új körbálázó és egy új gabonavetőgép beszerzéséből állt. A birtokom ekkorra már 80 ha-ra nőtt. 2000-ben egy 1967-es évjáratú Class Colombus 1,8 m-es vágóasztalú parcellakombájnnal kezdtem meg a betakarítást. Ezt a gépet csak egy évig tudtam használni, mert a bérmunkák mennyisége miatt már nagyobb gépre volt szükségem. 2001-ben vettem egy 1976-os évjáratú Epple mobil típusú kombájnt, ami már 3 m-es vágóasztalú volt, amivel annyi munkám lett, hogy 2003-ban belevágtam egy új New Holland CS 540-es kombájn vásárlásába, ami már 5,1 m-es vágóasztalú és 240 LE motor teljesítményű gép. Időközben a bérmunka mennyisége és a földterületem annyira megszaporodott, hogy az állattenyésztéssel és a zöldségtermesztéssel felhagytam, azóta csak gabonatermesztéssel és szolgáltatással foglalkozom. Jelenleg már 200 ha-on gazdálkodom és közel 1000 ha-on végzek szolgáltatást, ami aratást, bálázást és vetést jelent. A gépparkom mára szépen felfejlődött és megfiatalodott.

Tagja vagyok a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségének, 2005. februárjában országos alelnöknek választottak. Mint alelnök rendszeres résztvevője vagyok a különböző agrár szakmai fórumoknak, így a fiatal gazda támogatást elbíráló minisztériumi bizottságnak, agrár érdekegyeztető tanácsnak, állandó meghívottként részt veszek az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának ülésein is. Az elmúlt időszakban több külföldi szakmai úton vettem részt. Ezek tapasztalatait igyekszem átadni gazdatársaimnak, például a rendszeresen megrendezésre kerülő Fiatal Gazda Klub rendezvényeken. Egyébként a csongrád megyei rendezvények helyszíne, immáron hagyományosan Szegvár.

2005 novemberében 14 szegvári társammal létrehoztuk a Kurca-Völgye Egyesületet, aminek elnökévé választottak. Rövid idő alatt sok mindent sikerült elérnünk. Így létrejött a Teleház, amelynek felszereléséhez, a helyiségek felújításához, bebútorozásához a korábban kialakult baráti és szakmai kapcsolataimat felhasználva több, mint 2 millió forint támogatást hoztam a faluba. A Teleház mellett a Kurca-sétány kialakítására 1,5 millió forintot nyert az Egyesület a „Zöld Forrás” pályázaton. Ennek hasznos elköltése szemmel látható.

2006 októberében Szegvár polgármesterének választottak.

34 éves vagyok, 1996-ban házasságot kötöttem, azóta két fiunk született – Lacika és Gergő-, akik már nagy érdeklődést mutatnak a mezőgazdasági gépek iránt, igaz, ez még lehet, hogy kisfiúi érdeklődés. Feleségem, Gabi, egészségügyi dolgozó a Szentesi Városi Kórházban, diplomás ápoló. A múlt évben sikeresen elvégezte a Szegedi Tudományegyetem Egészségügyi Főiskolai Karát.

Közhasznúsági jelentés

Köhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés 2011. év

1.) Számviteli beszámoló
Lásd a külön csatolt dokumentumokat.

2.) A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás
A Szövetség vagyonából felhasználás nem történt, csak az értékcsökkenés került elszámolásra.

3.) Cél szerinti juttatások
Nincs.

4.) Központi költségvetéstől, más állami forrástól kapott támogatás
NCA Műkődési pályázat: 500. 000 Ft

5.) A vezető tisztségviselők juttatásai
Az Egyesület vezetői nem kapnak juttatásokat.

6.) A tevékenységről szóló rövid beszámoló

 A költségvetésünket alapvetően a három fő célirány, a „Kurca-Völgye” Egyesület társadalmi munkaként végzett környezetvédő tevékenysége, illetve az ezzel kapcsolatos oktató és ismeretterjesztő munka, kulturális, ifjúsági és közéleti programok szervezése, a fiatal gazda rendezvények szervezése és lebonyolítása, együttműködésben a Fiatal Gazdák Dél-alföldi Szövetségével, valamint a helyi civil szervezetek összefogása, koordinálása és segítése a Civil Iroda Alapítvánnyal karöltve, határozza meg. Ezen irányok mentén igyekszünk a lehető legjobb eredményeket elérni a rendelkezésünkre álló források minél jobb és hasznosabb kihasználása által.
A legtöbb költséget még így is az Egyesület tagjai vállalják magukra, hiszen legtöbbször ki-ki a saját költségére végzi az épp aktuális feladatokat. Ezen szeretnénk valamelyest változtatni az igényelt támogatás segítségével.
Egyesületünk a minden év folyamán számos feladatot végzett a falu érdekében.

Környezetvédelem
A társadalmi munkák közül legnagyobb vállalásunk, és legnagyobb eredményünk is egyben a Kurca partján kialakított sétány, valamint az ezzel kapcsolatos víz- és környezettisztítási, tereprendezési feladatok ellátása, ezen belül: nádvágás, fák kiszedése, a partfal kiegyenlítése, a nád és alga törmelék elszállítása, a kotrás szervezése az ATIKÖVIZIG-gel együttműködve, a sétány kialakítása, rendezése, fa szegély telepítése volt.
Emellett: a faluban több helyen telepítettünk fákat, tisztítottunk árkokat, az árvízi védekezésben is tevékenyen kivettük a részünket.

Képzések
Együttműködés jött létre az egyesület valamint a Fiatal Gazdák Dél-alföldi Szövetségével és a Civil Iroda Alapítvánnyal.
A Civil Iroda Alapítvánnyal közösen több ízben is szerveztünk Szegváron civil képzéseket, melyen nem csak a helyi civil szervezetek vehettek részt, hanem a kistérségben működő más civil szervezetek is. E képzések célja a jogi, gazdálkodási alapinformációk átadása, megerősítése.
A Fiatal Gazdák Dél-alföldi Szövetségével együttműködve, pedig Fiatal Gazda Klubokat szerveztünk a régióban élő fiatal gazdák számára (Békés, Csongrád, Bács-Kiskun megye). A rendezvényeken rendszeresen részt vettek a megyei, regionális, országos szakmai, érdekképviseleti és közigazgatási szervek képviselői, interaktív előadások keretében, a gazdákat érintő aktuális szakmai kérdések megvitatásával.

Az egyesület feladatai, közé tartozik még a pályázatfigyelés, pályázati tanácsadás nyilvántartásba vett szegvári egyesületeknek, alapítványoknak, közreműködés a pályázatok elkészítésében. Irodai háttérszolgáltatások biztosítása nyilvántartásba vett szegvári egyesületeknek, alapítványoknak ingyenesen. A szegvári civil regiszter elkészítése, karbantartása, Internetes megjelenítése.

Az egyesület létrehozta 2006 áprilisában a Teleházat, mely a klasszikus feladatokat látja el (nyomtatás, fénymásolás, faxolás, spirálozás, laminálás, szövegszerkesztés, plakátkészítés, CD-DVD lemezek írása, internet használat stb.) azóta is.

Weblap az egyesületről – www.kurca.hu
A rendszeresen frissülő tartalom középpontjában elsősorban a szervezeti élet bemutatása és segítése, valamint a folyamatban levő programokhoz kapcsolódó információk állnak.

A „Kurca-Völgye” Egyesület weblapján elolvashatóak az irodatechnikai és számítástechnikai szolgáltatások, részletes
árjegyzék, valamint a nyitva tartási idő.

Egyesületünk létrehozta a Kurca Televíziót. A Kurca televízió 2007. szeptember 1-je óta működik. Legfőbb célunk a szegvári események rögzítése volt, amit mi még most sem felejtünk el, de a nagyközség mellett a kistérség számos településének híreit is közvetítjük.

Műsorunk egy 90 perces magazin, amellyel hetente kétszer, szerdán és szombaton jelentkezünk. Adásunkat folyamatosan 24 órán keresztül ismételjük, a fennmaradó időt a képújság tölti ki. Mű űsorunkban beszámolunk a sugárzási területet érintő legfontosabb közéleti, kulturális és sporteseményekről, ill. rendszeres gasztronómiai magazinjaink vannak. Az események hátteréről, hétről hétre stúdióbeszélgetés keretében tájékoztatjuk a nézőket. Emellett minden hónapban vágatlanul sugározzuk a szegvári testületi üléseket.

Stábunk jelentős része társadalmi munkában végzi feladatait, az elektronikus sajtó iránt érdeklődőkből áll, akiket rendszeres kurzusokban részesítünk, hogy elsajátíthassák a szakma alapjait. Emellett 3 állandó dolgozó jelenti a televízió személyzetét.

Célunk, hogy egy szakmai alapokon nyugvó, de minden érdeklődő számára nyitott médium tudjunk maradni, amely értéket képvisel a kistérségben.

Elérhetőség

Kurca-Völgye Szegvári Környezet-, Víz-, és Természetvédelmi Egyesület
6635 Szegvár, Rózsa utca 5.
Adószám: 18475726-2-06

Hírek, Aktualitások

 

 

 

2022|09|30.
„Kurca-Völgye” Szegvári Víz és Természetvédelmi Egyesület

Sajtóközlemény

„ESZKÖZBESZERZÉS A KURCA-VÖLGYE EGYESÜLETNÉL” CÍMŰ, VP6-19-2.1.-6-8-21 KÓDSZÁMÚ FELHÍVÁSRA TÁMOGATÁST NYERT PROJEKTJÉNEK ZÁRÁSÁHOZ

Megvalósult a „ ESZKÖZBESZERZÉS A KURCA-VÖLGYE EGYESÜLETNÉL” című és a 3300749235 projekt azonosító számú projekt, az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap és a hazai központi költségvetési előirányzat 6 millió forint vissza nem térítendő támogatásával. 

A projekt megvalósulásával az egyesület tagjai még hatékonyabban és intenzívebben tudják tisztán és rendben tartani a Kurca-folyó partszakaszait. A megvalósítás hatására tisztább, élhetőbb lesz a Kurca, a helyiek is szívesen járhatnak le a folyópartra pihenni, sétálni, esetleg horgászni. Ezzel javul a Szegvár település környezte, valamint a lakók életminősége is nagymértékben növekszik. 

 

A pályázatban beszerzett két darab szárzúzót, a KUHN Mezőgazdasági Gép Kft. kizárólagos forgalmazótól szereztük be.

2021. november 11. napján aláírásra került az adásvételi szerződés, illetve 2022. augusztus 09-én átadásra kerültek a KUHN BPR 305 PRO, valamint a KUHN TBES 262 szárzúzó eszközök, majd 2022.09.12-én megtörtént az üzembehelyezésük.

 

További információ kérhető: 

Gémes Gergő, elnök

E-mail: kurcavolgye@gmail.com

 

2022|10|30.

 

„Kurca-Völgye” Szegvári Víz és Természetvédelmi Egyesület a Magyar Falu Program Falusi Civil Alap
keretében „civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása” (2021.)
Civil szervezetek eszközbeszerzési támogatása FCA-KP-1-2021/3-000828 című pályázat keretében
2022-ben megvalósult tevékenységei.

A pályázatunk megvalósítása során az a cél vezérelt bennünket, hogy a Szegváron élő gyermekeknek
és szüleiknek, valamint az ide látogató vendégek számára is aktív programlehetőséget és megfelelő
eszközöket tudjunk biztosítani a pihenéshez.
Az eszközbeszerzés során fából készült, nagyméretű, fedett kiülőket vásároltunk, melyek biztosítják a
gyermekek számára a rendezvények során a pihenést és kulturált körülményt teremtenek az
étkezések és a kézműves foglalkozások során. A gyermekek mellett a szülők is szívesen üldögélnek a
kiülőknél, hiszen a kellemes baráti beszélgetések során így az árnyékból tudják szemmel tartani a
játszadozó gyermekeket. A megvalósítás során fontosnak tartottuk, hogy olyan mozgásformákhoz
biztosítsunk folyamatos lehetőséget, melyet korábban csak időszakosan, egy-egy rendezvényen volt
lehetősége a gyerekeknek élvezni. Mindezek biztosítására vásároltunk egy nagyméretű trambulint,
ugrálóvárat, melyet egyszerre több gyermek is biztonságosan tud használni. A gyerekek a
rendezvények során így egész nap élvezhetik az ugrálás adta örömöket.
Azonban itt az élmények sora nem ért véget, hiszen egy fából készült játszótér is beszerzésre került,
melyen csúszda és többféle hinta is helyet kapott, így aki az ugrálásban elfáradt, de még van ereje
aktívan tölteni az idejét, az a játszótéren lassulhat le egy kicsit.
A nagyobb gyermekek és a felnőttek számára pedig egy ping-pong asztal és a hozzá tartozó eszközök
biztosítják az aktív kikapcsolódást, mely egyrészt sportolási lehetőséget is biztosít, másrészt a játék
örömét és a családi-, baráti együttlét élményét is biztosítja a lakosság és a vendégeink számára.
A beszerzett eszközök mind hosszútávon nyújtanak segítséget abban, hogy a közösség tagjai jól
érezzék magukat a szabadban eltöltött idejük során, melyhez kicsiknek és nagyoknak egyaránt tudjuk
biztosítani a megfelelő eszközöket, nemcsak a sportolás, kikapcsolódás, de a pihenés terén is. A
monoton hétköznapok után a szabadban így biztosított tevékenységgel a szerényebb körülmények
között élő családoknak is lehetősége nyílik az önfeledt kikapcsolódásra.
Több közreműködő szervezet segítségével az eszközöket használatba is vettük, mind a Tűzköves
Alapítvány illetve a CSA-VAR GO Szabadidő Egyesület rendezvényein. Használták többek között a
tábor lakói, erdélyi gyermekek illetve több hétvégén családi nap keretében a falu lakosai.

Az egyesület tervezi az elkezdett program folytatását és a következő években is hasonló
rendezvényeken még nagyobb számban megmozdítani a falu lakosait, hogy egy minél nagyobb és
összetartóbb közösség alakuljon ki.

 

 

Családi Nap

Környezetvédelem

Bevezető

Szegvárt a Kurca kettészeli. Az elmúlt években visszatérő probléma, hogy nyáron a sekély víz túlmelegszik, oxigén hiányossá válik, emiatt sűrűn van halpusztulás. A tetemek begyűjtése, elszállítása gyors munkát igényel a fertőzésveszély elhárítása miatt. A sekély meder mélysége miatt, burjánzik a hínár és a két parton a nád és a gyékény. A nád terjeszkedése miatt egyre kisebb a vízfelület a községünk alatti szakaszon a két nádfal közötti távolság 4-5 méterre fogyott az évek során.
Az elmúlt évtizedekben még nem volt szervezett háztartási szemétszállítás, sajnos a lakosság szemét és törmelék lerakónak használta a Kurca partját.

Ennek a folyamatnak a megállítása a fő cél, egyébként a vízi világ átalakul mocsárrá és a lakóházak közelsége miatt elviselhetetlen bűz-és fertőzésveszély, alakulhat ki.

Mérések szerint a meder közepén 80-120 cm iszapréteg található, amely veszélyezteti az élővilágot, nyáron rothad, ami a Kurca környékén élő lakosság számára évente ismétlődő és alig elviselhető.

Ezen állapot kialakulásáért a lakosság is felelős az illegális szemét és szennyvíz elhelyezésen keresztül. Jelenlegi lakosság jórészt állami faladatnak véli a környezet- és természetvédelmet. Ezért fontos az általunk rendezett környezet megóvása érdekében, hogy a lakosságot tudatos környezet és természetvédelemre neveljük.

Nagyon fontosnak tartjuk a lakosság tudatának formálását a környezetvédelem fontosságának hangsúlyozására, ezért előadásokat, rendezvényeket kívánunk szervezni e cél elérése érdekében. Felhívjuk a helyi gazdálkodók figyelmét környezetünk, vizeink védelmére.

Célunk, hogy már gyermekkorban próbáljuk megtanítani a fiatalokkal, hogy milyen fontos az értékeink megőrzése ezért az óvodásoknak és az általános iskolásoknak szervezünk tanulmányi kirándulásokat, táborokat, tudásukat, fejlesztő előadásokat, játékos vetélkedőket.

Ezen felül kiadványokkal, plakátokkal tájékoztatnánk embertársainkat a helyi tevékenységekről, megmozdulásokról, környezeti szépségeinkről.

Civil ügyek

Hamarosan frissítjük ezt a részt.

Kurca TV

Hamarosan frissítjük ezt a részt.

Pályázatok

Az egyesület aktuális és lezárult pályázatait az alábbi részekben mutatjuk be:

Magyar Falu Program

A projekt kódszáma: FCA-KP-1-2020/3-001440

Projekt címe: Bringázz velünk!

Támogatási összeg: 551 181 Ft

2020

Civil szervezetek eszközbeszerzésének támogatása

A projekt kódszáma: FCA-KP-1-2021/3-000828

Projekt címe: Eszközbeszerzés a Kurca-Völgye Egyesületnél

Támogatási összeg: 2 000 000 Ft

2022

Civil szervezetek eszközbeszerzésének támogatása

 

LEADER

Megvalósult a “ ESZKÖZBESZERZÉS A KURCA-VÖLGYE EGYESÜLETNÉL” című és a 3300749235 projekt azonosító számú projekt, az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap és a hazai központi költségvetési előirányzat 6 millió forint vissza nem térítendő támogatásával. 

A Kurca-folyó partszakaszainak tisztán tartásához egyesületünknek szüksége van szárzúzó eszközökre. Az eddigi tisztításokat kézi erővel és kézi szerszámokkal végeztük el, azonban ez a megoldás nem elég hatékony és sajnos nagyon idő és kézimunka igényes. A gépi meghajtású szárzúzó eszközök piacát körbejárva, a KUHN egyedi gyártású kalapácsos szárzúzóira esett a választás. Ilyen típusú eszközöket, amelyek ennyire megfelelnek a mi igényeinknek, és ár/érték arányban is megfelelnek számunkra, nem szerezhető be máshonnan.
A megvalósítás hatására tisztább, élhetőbb lesz a Kurca, a helyiek is szívesen járhatnak le a folyópartra pihenni, sétálni, esetleg horgászni. Ezzel javul a Szegvár település környezte, valamint a lakók életminősége is nagymértékben növekszik.
A projekt megvalósulásával az egyesület tagjai még hatékonyabban és intenzívebben tudják tisztán és rendben tartani a Kurca-folyó partszakaszait.

 

📄 leader2022 (PDF)

📄 Leader_zaro_sajtokozlemeny (PDF)

NEA

A projekt segítségével megvalósult a „Kurca-Völgye„ Szegvári Környezet,- Víz és Természetvédelmi Egyesület működésének támogatása , ehhez kapcsolódóan pedig a projektben meghatározott eszközök beszerzése. Az egyesület a jövőben is szeretne több kulturális rendezvényt megvalósítani a településen. A „Kurca-Völgye„ egyesület évek óta szorosan, együttműködve végzi tevékenységét a helyi civil szervezetekkel és nagyon jó kapcsolatot ápolnak. Az elkövetkező évben szeretnénk arculatunkat megújítani. Ezen pályázat lehetőséget biztosított számunkra, hogy minél több emberhez eljussunk, minél több embert meg tudjunk szólítani. A beszerzett tárgyi eszközök segítségével, a 24 férőhelyes szálláshely szolgáltatásunkat tudtuk fejleszteni. A programokon és rendezvényeken rendszeresen részt vettek/vesznek a megyei, regionális, országos szakmai, érdekképviseleti és közigazgatási szervek képviselői, rendezvényekre érkezett előadók, így számukra az étkeztetés és a szálláshely szolgáltatása nem volt megoldott, csak nagy nehézségek árán. Az egyesület és a közreműködő szervezetek önkéntesei ez idáig ezeket a szolgáltatásokat önerőből finanszírozták, azonban ez a mostani pályázat nagyban megkönnyítette egyesületünk munkáját, tevékenységét.
Egyesületünk a helyi rendezvények során meghívott vendégek, a rendezvények fellépői, testvérvárosok delegációinak számára jelen projekt által szálláshelyet és étkeztetési lehetőséget tud
biztosítani a továbbiakban. A projekt megvalósítása hozzájárul a rendezvények színesítéséhez, a rendezvényen résztvevők számának emeléséhez. A megvalósítás lehetővé tette, hogy településünkön
táborozó erdélyi gyermekek részére megfelelő körülmények között biztosítsunk szálláshelyet. Reméljük a közeljövőben is további hasznos, sikeres pályázási lehetőségben lesz részünk, amelyek
által még színesebbé és élményekben gazdag programokat tudunk nyújtani a helyieknek. Köszönjük a támogatást a Nemzeti Együttműködési Alapnak, a Miniszterelnökségnek és a Bethlen Gábor
Alapkezelő Zrt.-nek.